Július 23. – 132 km.
Amerikába nem lehet elmenni úgy, hogy legalább egy napot ne a vásárlásra szánna az ember, főleg nem, ha két tinédzser korú lánya van. Egyébként is, a vízumunk elbírálásakor (meglepő, de diplomata útlevéllel még kell vízum az USA-ba, annak ellenére, hogy „normál” útlevéllel már nem szükséges) a vízumunkat megadó amerikai tisztviselő a lányaim lelkére kötötte, ne kegyelmezzenek a vásárláskor, az ő lányai sem szoktak. Kb. ennyit tartott az interjú, mondjuk ez nem is meglepő, a főnökének gyerekeivel együtt járnak a gyerekeim iskolába.
De nem akarom ráfogni a lányaimra, hogy egy egész napos vásárlást is beterveztem az itinerbe, én magam is számtalan bőröndöt töltöttem meg az Amerikában vásárolt ruhákkal. Az ottani outletekben ugyanis nem hulladék árukat (mint nálunk), hanem az éppen kifutott, de attól még teljesen hordható cuccokat lehet kapni. Akárhányszor az USA-ba utaztam, mindig vittem egy üres bőröndöt, amely visszafelé dugig volt a vásárolt ruhákkal. Egy időben a lányaim legalább 50%-ban az OshKosh b’Gosh cég gönceiben jártak. Ez több tényező összejátszásából adódott:
- Az ott vásárolt dolgok nem mentek tönkre. Konkrétan volt olyan ruha, mely majdnem bokáig ért, mikor elkezdték hordani, és még mininek is felvették, jó pár év múlva.
- Ez volt az egyetlen olyan márka, ahol kétféle rózsaszínben lehetett kapni ugyanazokat a ruhákat. Ez nem elhanyagolható szempont, ha ikerlányai vannak az embernek.
- Az amerikai outletekben elképzelhetetlenül nagyon jó áron voltak a ruhák, nagy átlagban egy darabot 10 dollár körüli összegért vettem, és ebben már minden, a farmerek, alkalmi ruhák, pulóverek is „benne voltak”. Ráadásul mikor kiderült, hogy ikreim vannak (ez a sok duplán vett ruhából derült ki), minden további nélkül kaptam plusz 10% kedvezményt.
Korábbi tapasztalataimból kiindulva egy napot pusztán a vásárlásra szántam. Azért esett a választás Oregonra, mert itt nincs sales tax (az amerikai ÁFA), azaz adómentesen lehet vásárolni. Persze, hogy ezt mennyiben veszik figyelembe az árak kialakításánál, azt nem tudom, de azért biztos egy kicsit olcsóbb ott vásárolni mint mondjuk Kaliforniában. Az interneten kinéztem, hol vannak nagy outletek Oregonban, és kiválasztottam azt, amelyik útba esett. Ez a Woodland Outlet Mall volt, amely salemi szállásunktól mindössze 30 kilométerre volt, amerikai fejjel gondolkozva a szomszéd utcában.
Reggel nyitás után nem sokkal odaértünk, és Petivel letudtuk a kötelező köröket, megvettük, amit nekünk kellett (farmerek, edzőcipő – farmert venni élmény az USA-ban, mert itt még a leárazott termékek között is olyan nagy a választék, hogy biztosan találsz olyat, ami pontosan a méreted, nem szorít derékban, nem kell felhajtani, bevenni, átszabni), aztán magukra hagytuk a lányokat és visszamentünk a motelünkbe. Ez végre alkalmat adott arra, hogy megnézzünk egy VB meccset, az elsőt és utolsót túránk során. Jellemzően mindig úton voltunk, mikor a meccsek mentek, hiszen amerikai idő szerint délelőtt voltak.
Este visszamentünk a lányokért, még gyorsan vásároltunk egy-két darabot, aztán visszamentünk Salembe. Már korábban kinéztem egy igazi amerikai „diner”-t közel a szállásunkhoz, gondoltam, ott fogunk enni. Be is mentünk, de kiderült, hogy 10 perc múlva (8-kor) zárnak (ez micsoda béna dolog). Szomorúan távoztunk, hogy a szemben levő „Almost Home” (Majdnem Otthon) étteremben együnk, ahol Csilla benyomott egy 25 dekás steak-et, Peti pedig egy hasonló méretű hamburgert. Mindketten körettel együtt. Úgy látszik mind a meccsnézés, mind a vásárlás sok kalóriát eléget!
