Június 5.  – 536 km

A mai napot korán akartuk kezdeni, mert tudtuk, hogy hosszú lesz. Meg akartuk nézni a Kings Canyon Nemzeti Park azon részét, ahova el lehet jutni autóval, és utána még eljutni következő szállásunkra. Ez utóbbi volt a kihívás, mert csak a Yosemite Nemzeti Park túloldalán tudtam szállást foglalni, ami plusz 2 óra vezetést jelentett. Hamar összepakoltunk, és 7:20-kor már a reggelizőben próbáltuk elpusztítani az irdatlan mennyiségű ételt – nem teljes sikerrel.

Szállásunk a John Muir Lodge

A Kings Canyon Nemzeti Park közvetlenül a Sequoia Nemzeti Park mellett található, ennek ellenére jóval kevesebben nézik meg ezt a parkot (pontos statisztikát nehéz megtudni, mert közös bejárata van a Sequoia Nemzeti Parkkal). Nem csoda, mert igazából csak gyalogosan lehet az érdemi részét megnézni. Autóval - a Grant Grove területen kívül, ahol mi is aludtunk - csak egy kb. 10 km-es szakaszára lehet bemenni. A szállásunktól indulva valójában ki kell menni a parkból és egy gyönyörű úton leereszkedni a Kings-folyó völgyébe.

A Sierra Nevada, középen lent látszik a Kings folyó

Azért is különleges a Kings-folyó völgye, mert ahol ered ott egy gleccservájta völgy van, majd később már csak a folyó „dolgozott”, így a gleccservölgy után egy klasszikus folyóvölgyben folytatja az útját. Ennek megfelelően ahogy megy az út a folyó mellett a folyásiránnyal szemben, először egy mély, „V” alakú völgyben haladunk, majd beérünk magába a nemzeti parkba, ahol már a gleccserek által kialakított völgyekre jellemző „U” alakot láthatjuk, 1000 méteres függőleges sziklafalakkal.

Már magán az úton is megéri végigmenni, olyan szép, ahogy kanyarogva ereszkedik le a folyóhoz, de nem csak ezért érdemes rászánni a másfél órát. A Kings Canyon számunkra nagyon pozitív meglepetés volt. Óriási fehér sziklák között egy békés rét bújik meg a hatalmas fenyőfák ölén. Látogató alig van, ezért végtelenül békés a hely. Kicsit hasonlít a Yosemite-völgyhöz, csak nagyságrendekkel kevesebb emberrel. Azt persze be kell vallani, nem véletlenül, mert azért a Yosemite egy fokkal szebb, de itt a „festői” melléknév „lélegzetelállító” illetve „leírhatatlanul szép” fokozatáról beszélünk. Sajnos csak nagyon keveset láthattunk belőle, mert nem volt időnk egy hosszú túrára, de  a Kings Canyon még így is megéri egy utat.

Az a rét van az aszfaltút végén

Tettünk egy másfél órás sétát, az egyik ösvényen, amely az aszfaltút végén elterülő mezőt járja körbe. Itt is jól megtermett fák vannak, de az előző nap látott mammutfenyőkhöz képest apróknak és főleg vékonykának tűntek. Kaliforniában minden nemzeti parkban, ahol jártunk, külön felhívják a figyelmet arra, hogy semmiképpen ne hagyjunk elől ételt, illetve részletesen leírják, mit kell tenni, ha medvével találkozunk. Itt annyira egyedül voltunk, hogy nekünk is megfordult a fejünkben, mi lesz, ha az egyik kanyarban mackóval futunk össze. Vegyes érzésekkel gondol erre az ember, hiszen jó lenne igazi vadon élő medvét látni, ugyanakkor még egy feketemedve is elég nagydarab állat. Arra jutottunk, jó lenne mégis találkozni velük, de csak tisztes távolból. Nos, sétánk során pontosan ez történt velünk, jó kétszáz méterre tőlünk ballagott el egy példány a mező közepén. Konstatáltuk is, hogy ezzel kipipáltuk a medvéket. Ebben a parkban valóban, de később még volt szerencsénk hozzájuk.

Feketemedve vagy baribál

A medve után ismét kocsiba ültünk és visszafelé is végigmentünk a szerpentinen. Megnéztük Grant Tábornokot, aki a második legnagyobb tömegű mammutfenyő, és elmentünk egy olyan tisztásra, ahol sok kivágott fa tuskóját lehetett látni. Ezekre fel is lehetett mászni, így még inkább érzi az ember, milyen hatalmasak is ezek a fák. Kicsit tragikomikus, hogy a mammutfenyők fája rendkívül rideg és morzsolódik is, ezért gyakorlatilag semmi értelmeset nem lehetett belőlük gyártani, a legtöbb kivágott óriás gyufaként vagy fogpiszkálóként végezte. Nehéz belegondolni, hogy amit a természet sok ezer évig nevelt, az emberek pár nap alatt kivágták – a motoros fűrészek eljövetele előtt ugyanis egy ilyen fa kivágása több napig is eltarthatott. Azt hiszem a Földet kizsákmányoló magatartásunknak jó példái ezek a monumentális fák.

General Grant

Érzékeny búcsút vettünk a nagy fáktól, és elindultunk a Yosemite Nemzeti Park felé. Sajnos, mivel nagyon későn tudtam csak helyet foglalni, nem optimális helyen laktunk. Mammoth Lakes városában volt a szállásunk, ami ugyan a park bejáratától csak 40 percre van, de magától a Yosemite völgytől inkább 2,5 óra. A völgyből ugyanis fel kell menni a Tioga-hágóra – ami szintén a park része - és azt az utat csak igen lassan lehet abszolválni. Késő délután értünk el a parkba, ami abból a szempontból nem volt rossz, hogy nagyon klassz fényben láthattuk a Yosemite völgy bejáratát, ami a világ egyik legszebb panorámája, az egészen biztos. Sokat nem időztünk ott, mert még 170 km-t kellett menni a szállásunkig.

A Yosemite völgy déli bejárata. Tudom, hogy ezt a képet már egyszer használtam, de annyira szép, hogy muszáj volt ide is betenni.

Szerencsére a Tioga út szintén gyönyörű, ezért én legalább nem unatkoztam. Gyermekeim aludtak, mint a bunda, ők még mindig a jetlag hatása alatt voltak. Én szerencsére odafelé gyakorlatilag nem is éreztem meg az időeltolódást. Jobb is, mert különben nem tudtam volna napi 400-500 km-t vezetni.

A híres Half-dome északról, a Tioga-útról nézve, a lemenő nap fényében

Késő este értünk Mammoth Lakes-be, ahol viszont kárpótolt minket a fáradozásért, hogy egy óriási szobát kaptunk, bőven elfértünk és még fűtés is volt. Kellett is, mert kint már alig 10 fok volt. Az egyetlen még nyitva tartó boltban megvettük a legkisebb méretű fagylaltot (kb. fél kiló) és lefekvés előtt olyan igazi amerikai módra műanyag kanállal megettük a dobozából. Finom volt.