Hogy is kezdjük a blogot? Valami jó frappánsat kellene írni, ami mindenkit odaszegez a képernyőhöz amíg görcsbe nem rándul az ujja az egéren/tapipadon a sok görgetéstől. Sajnos az interneten elterjedt galaktikusan hatásvadász címekkel/bevezetőkkel (melyeknek legtöbbször szinte semmi köze nincs a bejegyzések tartalmához) nem tudom - vagy inkább nem akarom felvenni a versenyt. Nem akarom azt ígérni, hogy itt minden kiderül az éppen aktuális celebek abszolút érdektelen életéről, nem lesznek reveláció értékű leleplező adatok az amerikai kormányról, és nem fogunk semmit villantani. Így aztán maradnak a puszta tények, amelyek azért önmagukban is érdekesek.

Családunk egy hónapos nagy túrára készül az Egyesült Államok nyugati államaiban. Igazi amerikai road trip. Rettentő sokat fogunk autózni (kb. 9000 kilométert) egy jelentősen túlmotorizált autóval (bár itt a célszerűség oltárán a 20+ éves Cadillacet végül kitúrta egy bérelt Dodge Grand Caravan), egyen motelekben fogunk aludni, műanyag dinerekben műanyag kajákat – várakozásaink szerint egészségtelenebbnél egészségtelenebbeket, ízetlenebbnél ízetlenebbeket – fogunk enni, brutális méretű fagyikat és édességeket fogunk elfogyasztani és zenét fogunk hallgatni orrvérzésig. Mint a filmeken. Vagy mint a valóságban teszik oly sokan, most végre mi is fogjuk.

Miért is vágtunk neki? Kell ezt egyáltalán kérdezni? Na jó talán igen, oly sokak szerint Amerika egy negyed misét sem ér meg egyenvárosokban egyenemberek egyenautókkal járnak az egyenmunkahelyeikre. Ez részben igaz, de emellett a természet az USAban egészen kivételesen csodás. Főleg a Sziklás-hegységtől nyugatra. Még 1996-ban jártunk ott a feleségemmel, egészen fantasztikus élmény volt. Bizony nagyon szerencsések akik arra laknak, a természet nagyon bőven szórta szépségeit, már sok éve tervezzük hogy elvisszük a gyermekeinket is erre a gyönyörű tájra. Hosszú indiai tartózkodásunk legvégén (akit bővebben érdekel mit is kerestünk éveken keresztül Indiában ide kattintson) úgy döntöttünk, hogy elmegyünk, ki tudja mikor lesz még egyszer lehetőségem egy hónapra szabadságra menni. Na meg az sem biztos, hogy gyermekeinknek lesz alkalmuk (vagy kedvük) ennyit utazni velünk.

Mindenképpen meg kell örökíteni  tervezett utunkat, mert szeretnék minél több részletére emlékezni majd 94 éves koromban is. No meg az is feltett szándékom, hogy leírjam a tapasztalataimat, esetleg mások épülésére. Ezért aztán aki arra kíváncsi, milyen is Amerika legszebb része, miket érdemes ott megnézni (szerintem), hol lehet olcsón (esetleg jól is) aludni, hol kell autót bérelni, meg hasonlók, olvassa blogot szorgalmasan. Annak is érdemes betérni majd ide, aki szereti a természetet és a nemzeti parkokat, elsősorban ezeket fogjuk végiglátogatni és sok-sok fényképpel fogjuk dokumentálni az utunkat. Aki pedig volt már ezen a tájon, bátran mondja csak el mit kellene megnéznünk. 

Röviden be is mutatnám magunkat. Három tinédzser korú gyermekkel vágunk neki a nagy túrának. Két ikerlányunk – Csilla és Krisztina – 15 évesek, Peti fiunk 13, mindhárman a delhi amerikai iskolába járnak, és már nagyon várják, hogy eljussanak a nagy országba, amelyről annyit hallanak nap, mint nap. Voltak már ott évekkel ezelőtt, de akkor még annyira fiatalok voltak, hogy a Disneyworld – Sea World – tengerpart háromszögben mozogtunk, nem nagyon emlékeznek arra milyen is volt. Most viszont már tudják mi Idaho fővárosa, merre van Montana és, hogy hol lehet megtalálni a sztárok csillagait a járdán Los Angelesben. Várják is nagyon ezt a nagy road tripet (ami nem teljesen klasszikusan amerikai road trip – erről majd lejjebb - de azért hasonló lesz) Feleségemmel már huszonsok éve vagyunk boldog házasok és én jelenleg hazánk nagykövetségén dolgozom Delhiben, ezért vagyunk itt Indiában immár lassan 5 éve. Nagy vállalásnak tűnik három tinivel nekivágni egy ilyen útnak - szerencsére mi már jól összeszoktunk, sok-sok-sok ezer kilométert utaztunk együtt (itt, meg itt, meg itt meg itt meg itt meg itt, meg itt, meg itt, meg itt, ezt is elolvashatod), biztosan ki fogjuk bírni. Próbálunk majd naponta blogolni, de az igen zsúfolt program miatt ez garantálni nem tudjuk.

Egy ilyen túrát nem egyszerű megtervezni. Én ugyanis nem azok közé az utazók közé tartozom, akik alig tervezik meg előre az útjukat, útközben döntik el merre és hogyan mennek tovább. Abszolút nem. Én szeretem pontosan előre eltervezni melyik nap hol alszunk, mit csinálunk, mennyit autózunk. Tudom, biztos megvan annak is a szépsége, hogy ha valaki ad hoc változtatja az itinert, de ez nem nekem való (már hallom is, ahogy egyes barátaim mosolyogva súgják egymásnak „control freak” – igen, bizonyos mértékig az vagyok). Mindig minden utunkra úgy indulunk el, hogy mindenütt van szállásunk, tudjuk hol hány napot töltünk. De azért nincs minden percre kiszámolva, sokszor előfordul, hogy egész mást csinálunk végül, mint amit terveztem. Még az is előfordult már, hogy teljesen át kellett szervezni az előzetes terveket - pl. pont Amerikában, ahol az egyik használni kívánt út még le volt zárva a hó miatt (Hótorlasz. Májusban, Sevillával egy szélességi fokon. Erre nem számítottam - most már nem estem ugyanebbe a hibába.)

Nos, emiatt a tervezés miatt nem lesz teljesen autentikus road trip az utunk, nem vágunk csak „úgy” neki a végtelennek, hogy majd megállunk ahol elálmosodtunk. De ettől eltekintve nagyon hasonló lesz,

Nem egyszerű megtervezni egy ilyen utat, mert ahogy fentebb írtam, a természeti szépségek egészen félelmetes mennyiségben vannak jelen az USA nyugati részén, ha mindent meg akarnánk nézni, akkor biztosan 3-4 hónapot is el tudnánk ott tölteni. Erre sajnos sem időnk, és ami még szomorúbb, sem pénzünk nincs. Nagyon nehéz választani a temérdek nemzeti park közül – a Sziklás-hegység lábaitól nyugatra 130 (százharminc!!!) nemzeti park van - és akkor még nem is beszéltünk a számtalan állami park, nemzeti erdő és „wilderness area” sokaságáról. Rettentő nehéz a komoly időkorlát mellett kiválasztani mit is fogunk megnézni. Mert azért azt sem akarom, hogy minden nap rohanás legyen, és napi 12 óránál többet nem akarok autózással tölteni. Bármennyit is sakkoztam, bármilyen rövidre is próbáltam fogni az egy-egy helyen töltött időt (amit persze nem lehet a végtelenségig faragni, mert akkor nincs értelme egyáltalán odamenni), fájó szívvel ugyan, de sok nagyon érdekes és szép helyet ki kellett hagyni.

Hova is fogunk végül utazni? Mivel a mi véleményünk szerint az egyetlen város Amerikában, amelyet érdemes megnézni San Francisco, a túrát nem is a városokhoz, hanem a nemzeti parkokhoz igazítottam. Elmondom egy szuszra: Los-Angeles – Sequioa & King’s Canyon Nemzeti Park – Yosemite Nemzeti Park – Death Valley Nemzeti Park – Las Vegas – Grand Canyon Nemzeti Park – Zion Nemzeti Park – Escalante Grand Staircase National Monument - Capitol Reef Nemzeti Park – Arches Nemzeti Park – Canyonlands Nemzeti Park – Grand Teton Nemzeti Park – Yellowstone Nemzeti Park – Glacier Nemzeti Park- Crater Lake Nemzeti Park – Redwood Nemzeti Park – San Francisco – és vissza az 1-es úton Los Angelesbe. Nagy túra, LA-ből szinte a kanadai határig el fogunk menni.

Ugyanakkor pedig nagyon egyszerű megtervezni az utat. Amerika annyira az utazásra van kitalálva, hogy nagyon könnyű dolga van annak, aki az USA-ban akar utazni. Jó utak vannak, mindenhol lehet szállást találni az elfogadhatóan olcsótól (ez persze relatív, a Dél-Ázsiai alig-szállásokhoz képest még a legolcsóbb motel is drágának tűnik) a luxusig – bár ez utóbbi azért nincs mindenütt. De nekünk, akik maximum az indiai alsó-közép kategóriás szállásokhoz vagyunk szokva, a legvacakabb amerikai motel is ötcsillagos helynek fog tűnni, ezért nem is habozunk bárhol megszállni, egészen biztosan aludtunk már rosszabb helyen is. Aki pedig hajlandó az internetet böngészni – no meg beszél angolul – az, mindent, de tényleg mindent meg tud találni már az interneten. Sőt még annál sokkal többet, van pl, több olyan website, ahol konkrét gyalogtúrákat lehet megnézni lépésről lépésre GPS koordinátákkal, akár a semmi közepén is. A korábbi túrázók jóvoltából fotókat, videókat is láthatsz, ezért nem lesz zsákbamacska majd a túra. Amennyiben pedig van GPS-es okostelefonod (és kinek nincs már?), akkor eltévedni sem tudsz, mert letöltöd a túrát a telefonodra és pontosan tudni fogod, mikor merre kell fordulni.  A nemzeti parkoknak természetesen egészen részletes wboldalai vannak, ahol szintén minden fontos – és sok nagyon nem fontos – információt meg lehet találni

Elég sokat is töltöttem a képernyő előtt, annak érdekében, hogy eldöntsem mi marad ki. Én azért (is) szeretem ezt az előre tervezést, mert így olyan, mintha sokkal többet lennénk szabadságon, hiszen tervezgetés közben már jóval korábban "ott vagyok” ahova menni fogunk. Vannak olyan utak is, amelyeket már részletesen megterveztem, és végül még nem jutottunk el odáig, hogy utazzunk is (pl Új-Zéland), de a sok előkészület miatt egész jól megismertem az országot. Ezért érdemes előre tervezni.

Azt hiszem nyitásnak ennyi bőven elég, a konkrét dolgokról – repülőjegy, kocsibérlés, szállás – egy következő poszt fog szólni.