Június 26. – 694 km

A mai napot is világ legmagasabb fái között töltöttük. Az örökzöld mamutfenyők neve elég sutára sikeredett magyarul, ugyanis más mamutfenyő is örökzöld, nem csak a sequoia sempervirens. De való igaz, a latin neve pontosan ezt jelenti. Még furcsább, hogy rendszertanilag nem is egy nemzetségbe tartoznak az óriás mamutfenyőkkel - mindkét faj saját nemzetségének egyetlen képviselője. Annyiban azonban rokonok, hogy a fenyőalakúak rendjén belül mindkettő a ciprusfélék családjába tartozik.

A fák nem csak hatalmasak, hanem szinte örök életűek is. Ellenállnak a tűznek, a gombáknak és baktériumoknak – hasonlóan unokatestvéreikhez. Egy-egy példányuk elérheti a 2000 éves kort is, de ennél lényegesen tovább is életben maradhatnak. Minden fának vannak ugyanis úgynevezett alvórügyei, amelyek stressz (erdőtűz, szárazság, árvíz stb.) hatására növekedésnek indulnak, és teljes értékű fává fejlődnek. Sok olyan fát láttunk, amely körül sűrű bozótként növekedtek a földből az új hajtások. Ezek közül a legtöbb elpusztul, de a legéletképesebbek ugyanolyan óriássá fejlődhetnek, mint az anyanövény. Mivel ezek genetikailag teljesen megegyeznek az eredetivel, tulajdonképpen nem új fák, hanem a régi reinkarnációi. Sok helyen lehet látni a viszonylag fiatalabb óriásokat (persze ezek is nagyobbak mint bármilyen más fa), ahogy egy már elhalt törzs maradékát veszik körbe. Sok olyan kört is láttunk, ahol az eredeti fa már teljesen elkorhadt, és csak az eget súroló fák elhelyezkedéséből lehet egyértelműen következtetni rá, ezek a titánok is egy tőről indultak sok-sok száz évvel ezelőtt. Talán emiatt a szaporodási taktika miatt is, de az összes fenyőféle közül pont ezeknek a gigászoknak van a legkisebb tobozuk. Akkorák, mint egy kisebb dió. Mindenesetre vicces.

Azok a bokorszerű képződmények az új hajtások. Ezek közül lesz néhányból hatalmas fa
(Kattintásra még több kép!)

Motelünkben meglepően jó péksütemények voltak reggelire és mivel hatalmas szobánkban még asztal is volt, jólesően megreggeliztünk mielőtt nekiindultunk volna a hosszú útnak San Franciscóba. Megnyugvással állapítottuk meg, hogy nem esik, sőt a felhők között még kék eget is láthattunk, ha nagyon kerestük. A 101-es úton délnek haladva elsőként Euréka festői városát néztük meg, ahol a volt főutcán sok szép házat lehet kívülről megtekinteni. A legtöbb olyan, mintha egy film díszlete lenne. Pedig valójában azért ilyenek a kosztümös amerikai filmekben a házak, mert igazából ilyeneket építettek az amerikai polgárok. Ma a városka ezen része természetesen kifinomult turistacsapda, sétánk közben még mi is elcsábultunk és vettünk egy-egy kézműves csokit mindenkinek, tízórai gyanánt.

Ilyen házak vannak. Ebben a posztban mindegyik kép mögött galéria nyílik.Kattints, hogy láthasd a többit is  Érdemes.

A közeli Ferndale városkában hasonló házak csábítják a szemet, de itt már csak a kocsiból néztük meg ezeket, illetve csak a fényképek kedvéért szálltunk ki. De megérte a néhány kilométeres kerülőt, elbűvölő házak vannak itt is. Nekünk azonban nem ez volt a fő célunk a mai napra, inkább siettünk vissza az óriások közé. A park déli része a Humboldt Redwoods State Park, amelyet kettészel az „Óriások Sugárútja”. Tudom, már kezd unalmassá válni, minden útra ráfogom, hogy milyen gyönyörű, de sajnos ez van, tényleg valószerűtlenül szép helyeken vezettem utunk során, és ez az út sem volt kivétel. Sőt. Persze nem is lehet mást várni egy olyan útszakasztól, amely a világ legmagasabb fáinak hatalmas törzsei között kanyarog kilométereken keresztül.

Az időjárás kegyes volt hozzánk. Mivel megéheztünk, megálltunk az út mellett, leültünk (vagyis inkább felmásztunk) egy hatalmas kidőlt fatörzsre elfogyasztani megszokott hideg ebédünket. Varázslatos volt az ős-erdőben (jogos a kötőjel, mivel a körülöttünk levő fák legalább 5-600 évesek voltak) megpihenni. Elautóztunk a 3-as számú látogató központba, ahol ismét kaptunk térképeket, de ezek most nem voltak a megszokott színvonalúak, legnagyobb jóindulattal is maximum középiskolás próbálkozásnak lehetett volna nevezni őket és csak nyomokban hasonlítottak egymásra. Ez – a női és férfi tájékozódási taktikák különbözősége miatt – elég fagyos hangulatot okozott köztem és kedvesem között egy darabig, amit a páratlan erdő látványa is csak nehezen tudott feloldani.  Pedig az út továbbra is megkapóan kanyargott a fák között és az egyik ma kapott térkép szerint ott forgatták a Csillagok Háborúja ominózus szőrmókok vs. klónok részét, ahol egy újabb körútra vállalkoztunk az erdőben.  A Wikipédia szerint ez egyszerű füllentés, ott vették fel a film jeleneteit, ahol előző nap voltunk. De ez a valótlanság nem von le semmit a hely varázsából, akárhol sétál az ember ezekben az erdőkben, egészen különleges élményben lehet része.

Az is kiderült a térképről, hogy az egyik legérdekesebb túrát kihagytuk, ahogy mentünk dél felé, ezért visszaautóztunk az Óriások Sugárútja elejére, hogy megnézzük a Drury/Chaney – ligetet. Itt egy állítólag 4 kilométeres körút van kialakítva az erdőben. A kirakott tábla szerint 25 perc alatt meg lehet járni, melynek aljára valaki odavéste, hogy „álmodban” és igaza volt, nekünk is majd 40 percig tartott, pedig mi nem andalogtunk. Nem az út nehézsége (nincs szintkülönbség) miatt, valószínűleg nem 4 kilométeres a túra. Mondjuk sokat nézelődtünk, meg fényképeztünk, lehet, hogy az tartott ilyen sokáig. Az mindenestre igaz volt, hogy talán a legszebb része ez volt a parknak. Egy kicsit már siettünk, ugyanis a mai napon még el kellett jutnunk San Franciscóba, ami innen majdnem 400 kilométerre van, és már fél hat volt.

Ennek ellenére dél felé haladva még bementünk egy olyan helyre, ahol át lehet hajtani egy még élő mamutfenyőn, sőt nem is utólag vájták bele az alagutat (bár egy kicsit azért segítettek), hanem a fában természetesen keletkezett egy hatalmas üreg. Elég szűk. Az előttünk levő pick-up nem is mert rajta áthajtani (szerintem átfért volna, de lehet, én sem kockáztattam volna), kisebb fennakadást okozva, mert az út egyirányú, nagyon szűk, és mögötte már volt vagy hat autó (velünk együtt). De megoldottuk. Mi pedig óvatosan áthajtottunk a természetes „alagúton”. Ezen felül voltak még egyetlen fatörzsből kifaragott házacskák, meg természetesen egy ajándékbolt. Ez utóbbi a késői időpont miatt zárva volt, de valószínűleg egyébként sem vettünk volna semmit.

A rövid kitérő után nekiindultunk a hosszú útnak San Francisco felé. Már elég későre járt, hamar megéheztünk és elkezdtünk valamilyen éttermet keresni. Nem akartunk sok időt tölteni az evéssel, ezért mindenképpen valamilyen gyorséttermet kellett volna találni. Úgy gondolná az ember, hogy ha valahol, akkor Amerikában ez nem lehet probléma. Nos, mi vagyunk rá az élő példa, hogy ez nem így van. Órákon keresztül vezettem, míg végre kilenc körül volt egy Jack-in-the-Box az út mellett. Való igaz, a 101-es út itt nem egy sűrűn lakott vidéken kanyarog (sokszor csak kétszer egy sávon – nem is tudtunk gyorsan haladni), de akkor is nagyon meglepő volt, hogy több mint száz kilométeren keresztül egyetlen McDonalds vagy Burger King sem volt az Észak-Kaliforniát az állam középső részével összekötő legfőbb közlekedési út mellett.

Éjfél körül értük el következő motelünket, természetesen a tableten lévő GPS alapú navigációs rendszer ismét többször elkavart minket. Nagyon élveztük a mai napot is, nagy öröm volt, hogy ebben a nemzeti parkban végül is két napot is el tudtunk tölteni.