Június 27. – 111 km.

Talán az egyetlen nagyváros az USA-ban, ahova érdemes elmenni, az San Francisco. Legalábbis szerintem. Bárhol másutt jártam, nem fogott meg semmi – kivéve New Orleans régi negyedét (Bourbon street és környéke). Másoknak biztosan bejön New York a hatalmas felhőkarcolóival, Atlanta a sok zöldjével, vagy Chicago a tópartjával – de ezek nekem nem tetszettek annyira. Érdekesnek persze érdekesek, de külön azért nem kelnék útra, hogy elmenjek egyikbe. Ha várost akarok látni, akkor Európába megyek.

Direkt nem a Golden Gate hidat tettem első képnek

San Francisco kicsit kivétel, szeretem az ijesztően meredek utcákat, ahogy hirtelen előbukkan, majd eltűnik az óceán; szeretem a bájos házakat; gyönyörű a Golden Gate öböl és persze ott van a híd az óceán felől gomolygó ködből hol előbukkanva, hol eltűnve. De azért még ez sem ér fel messze egy Prágával vagy Amszterdammal. Ugyanakkor, ha már útba esett, akkor vétek lett volna kihagyni.

A késői érkezés miatt nem húztuk fel az órát, de így is korán ébredtünk. Kinéztünk a szobánkból, és kellemes meglepetésünkre idilli panoráma tárult elénk.  Tudtuk, hogy a motel a tengerparton van, szobánk pedig közvetlenül az öbölre néz, de a sötétben nem látszott, milyen jól mutatnak a kék vízen ringatódzó vitorlások. Gyorsan elmentem reggeliért, és le is telepedtünk a víz partján egy asztalhoz megtölteni a bendőnket. Az élénk szellő miatt a napsütés ellenére kicsit borzongtunk, de azért élveztük a szép környezetet.

Ilyen meredekek az utcák

Fél tíz körül elindultunk megnézni a várost, tőlünk egészen szokatlan módon mindenféle előzetes elképzelés nélkül. Mivel motelünk Oakland–ben volt, jó fél órába telt, míg a forgalomban elértünk magába San Franciscoba. Úgy határoztunk, hogy elsőnek a Golden Gate hidat nézzük meg. Nos, ebben nem jártunk sikerrel, mert az óceán felől hömpölygő ködben alig látszott belőle valami. Szerencsére még az utolsó pillanatban el tudtunk kanyarodni, ezért nem kellett rajta átmennünk. A hideg szélben nem sokat időztünk a parton, inkább elautóztunk a Golden Gate parkba, majd meglátogattuk a híres Alamo teret, ahol a legszebb viktoriánus házak vannak. Ahogy eddig dicsértem milyen jól és olcsón lehet parkolni az amerikai nagyvárosokban, annyira lehetetlen San Franciscóban. Itt a téren például sehol nem találtunk parkolót, még a környéken sem, ezért Peti és én szépen róttuk a köröket a kocsival, amíg a lányok sétáltak és fényképeztek.

Az Alamo tér szép házai

A rossz tapasztalatokból tanulva Chinatown-ban már nem is próbáltunk megállni, csak autóztunk. Lehet, hogy ez nem elég ahhoz, hogy megérezzük a hely hangulatát, de nekünk nem tűnt olyan látványosságnak, amelyet érdemes lenne megnézni. Inkább elmentünk a Lombard utcába, amely a világ legkacskaringósabb utcájaként hirdeti magát. Nem tudom ez igaz-e, mindenestre nagyon girbe-gurba. San Franciscóban a sok domb miatt az utcák szélesek, kétirányúak és rendkívül meredekek (parkolni például 90 fokban kell, ami miatt az autók rendesen megdőlnek). Biztos láttatok már olyan autósüldözést valamelyik filmben, ahol ugratnak a kocsik a bukkanókon. Ebben az utcában azonban inkább úgy oldották meg a közlekedést, hogy egyirányúsították, és cikk-cakkban építették ki az úttestet egyik háztól a másikig. Mindenesetre nagy turistalátványosság. Mi is végigmentünk rajta.

A sok virág miatt szinte nem is látszik az utca

Bolyongtunk még egy kicsit a városban, csak nézegetve a szuper házakat, de aztán a tengerpart felé vettük az irányt. A régi kereskedelmi kikötő mólóit és raktárait ugyanis pezsgő élettel töltötték meg, éttermek, boltok, és egyéb turistalátványosságok vannak dögivel. Az egész negyed központja a Pier 39, amely az Alcatraz szigettel szemben van és a legtöbb turistacsapda itt található. Na, itt van élet. Utcai árusok, utcai zenészek, mindenféle utcai művészek (zsonglőr, bűvész, festő, pantomim, élő szobor, stb.) küzdenek a turisták tömegének figyelméért. Vendéglők, boltok, kávézók vannak mindenütt. Nagy nyüzsgő forgatag az egész.

A Pier 39 vége

Mi végül a Bubba Gump franchise éttermében ettünk, amely a Forrest Gump című filmre van felépítve. Minden arról szól az étteremben, a pincérek még kérdéseket is tesznek fel az asztalnál ülőkhöz a filmhez kapcsolódóan. Szuper hangulatos az egész, ráadásul a móló végén van, ezért a nagy ablakokból mindenütt a Golden Gate-öböl látszik. Sajnos a megfelelő atmoszféra megteremtése közben elfeledkeztek arról, hogy esetleg az ételekre is oda kellene figyelni – a kaja maximum közepesnek nevezhető. Pedig rákot ettünk rákkal, amit nagyon szeretünk, azaz lehetett volna nagyon jó is. Ennek ellenére nem bántuk meg, pedig messze itt költöttük a legtöbbet kajára az utunk során. Persze az étterem elhelyezkedését tekintve ez végképp nem meglepő.

Ezzel a táblával lehet hívni a pincért. Ha nem akarunk vele beszélni, akkor a "Run Forrest, run" táblát kell kitenni.

Elmentünk, megnéztük a híres san franciscói villamost, fel is szálltunk volna rá, de mikor megláttuk, hogy legalább egy órás sor áll, inkább letettünk róla. Annyit legalább megvártunk, amíg jött egy és az alkalmazottak szépen kézzel megfordították a végállomáson. Utána felszálltak rá az emberek, de mikor  5 perc elteltével sem indult el, mi távoztunk. A megnevezés megtévesztő, ezek igazából nem villamosok, mert az úttestben futó acélsodrony vontatja a kocsikat hegynek fel, a lejtőn pedig egyszerűen csak gurulnak. Szerintem most már kizárólag a turisták közlekednek vele, mindenestre jól néznek ki és biztosan mókás lehet szabadon gurulni a meredek utcákon. Sajnos mi ezt nem tudtuk kivárni.

Ténferegetünk még a környéken, aztán visszamentünk a parkolóba, leperkáltuk a vérlázítóan magas parkolódíjat - óránként 8 dollár ketyegett a parkolóban, ahol megálltunk. Itt – ellentétben minden más hellyel, ahol voltunk – ugyanis brutálisan drága a parkolás. Persze, értem én, Amerika egyik leghíresebb környéke ez, de szerintem a los angelesi Walk of Fame sem marad el ettől és ott 1,25 dollár egy óra parkolás és még hely is van. Mindegy, ezt itt nem lehet megúszni. Illetve annyi jó tanács, hogy ha valaki biztosan a Pier 39 egyik éttermében eszik, akkor egy órát ingyen kap, ha a móló végén levő parkolóban áll meg – ahol persze még drágább egy óra. Én előre nem gondoltam, hogy ilyen puccos helyen fogunk enni, ezért mi egy olcsóbb helyen parkoltunk, de ott nem volt kedvezmény. Valószínű a legjobban az éri meg, ha az ember gyalog jön ide várost nézni, vagy eleve itt foglal szállást, a plusz 30-40 dollár (amennyivel többe itt kerül egy motelszoba) simán megtérül a parkolódíjakból.

A végére azért betettem egy képet a hídról. Illetve amennyi látszott belőle ezen a napon.

Visszafelé menet nem kellett fizetnünk a hídon, amelyen mentünk, ez elég jó megoldás, végül is elég akkor beszedni a díjakat, mikor valaki befelé megy a városközpontba, másképp úgysem tud odajutni az autó. Öreg este volt, mire visszaértünk a motelbe, szokásunkhoz híven hamar nyugovóra tértünk.