Ma kegyes volt hozzánk az időjárás, és teljes pompájában láthattuk Golden Gate (Aranykapu) hidat. Bepakolás után rögtön ide vezetett az utunk. Könnyen megtaláltuk, hiszen előző nap már jártunk itt. Azon pedig már nem is lepődtünk meg, hogy nem kellett fizetni, mivel kifelé mentünk a városból. A híd mindkét lábánál park van, ahonnan nagyszerűen lehet látni az építészet ezen remekét, de az északi oldal talán egy kicsit jobb, mert ott van egy elég magas domb, plusz onnan jól látszik maga a város is a híd mögött. Mi is innen készítettük a fényképeket. Nem voltunk egyedül, még a parkolóra is várni kellett, annyi a turista. Nem csoda, mert a látvány itt is egyedülállóan szép. A képek remélem itt is magukért beszélnek majd, bár sajnos annyira jó idő volt, hogy a nagy napsütésben nem sikerültek a legjobban a fotók.
Visszafelé is hiába kerestük a fizető kapukat, sehol nem kellett megállnunk. Már éppen elkönyveltük magunkban, hogy ez a híd ingyenes, mikor a lehajtásnál figyelmesek lettünk egy táblára, amely szerint elektronikusan kell mindenkinek leróni a hídpénzt, és aki nem teszi, az komoly büntetésre számíthat. Na ez elég kellemetlen meglepetés volt, hiszen mi már oda-vissza átmentünk a hídon, a kamerák vizslató tekintete alatt. Őrült telefonálgatásba kezdtem – óriási szerencse, hogy volt helyi telefonkártyánk – és hat-hét hívás után sikerült végre eljutnom a hídkezelőig, ahol hosszas várakozás után sikerült megadnom a kártyaszámomat meg a rendszámot. Mindez jó fél órát vett igénybe. Mindenesetre elég nagy szemétség, hogy a fizetés tényét nem írják ki jó előre. Nem is tudom mit tud csinálni az, akinek roaming díjat fizetve kell telefonálnia, vagy ne ajd isten nem tud rendesen angolul? Azok megszívják.
Annyiban nekünk is kellemetlen volt ez a kis intermezzo, hogy időre kellett volna mennünk, mert meg akartuk nézni a híres Stanford egyetemet, amely Palo Altoban van, a Silicon Valley kellős közepén (ők mondják). Nem is értünk oda egyre, amikor tudomásunk szerint az egyetemi túra kezdődött volna. Szerencsénkre téves volt az információnk, és kiderült háromtól lehet megnézni az egyetemet. Így viszont még ebédelni is volt időnk.
Palo Alto egy rendkívül jópofa kisváros, ahol nagyon gazdag emberek laknak. Ezt talán azzal tudnám legjobban bizonyítani, hogy itt van McLaren bemutatóterem. Ezekből a szupersportkocsikból a legolcsóbb is közel 40 millió forintba kerül, de van olyan, ami 280 millió. Pedig a városnak mindössze 65.000 lakója van. Ennek ellenére megéri itt bemutatótermet fenntartani. Tuti nem a magyar átlagfizetésből élnek az itteniek.
Íme a McLaren bemutatóterem. Használtautóként (gondolom azt számították be) két Porsche.
Maga a Stanford egyetem a világ egyik leghíresebb felsőoktatási intézménye, amely mindenféle rangsorban nagyon előkelő helyen áll. 33ezer négyzetméteren terül el, 700 épülete van, több mint kétezer tanár tanít itt, akik közül jelenleg húszan (!!!) vannak, akik már kaptak Nobel-díjat munkásságukért. Közel 16.000 diák tanul ebben a városban. Ugyanis, mint kiderült, az egyetem nem Palo Alto része, hanem saját közigazgatási egységet alkot. Saját irányítószáma is van, sőt minden diák személyre szólót kap, mikor felveszik. Az egyetemet 1885-ben alapította Stanford, kaliforniai szenátor, akinek egyetlen fia 15 éves korában tífuszban meghalt. Szülei elhatározták, hogy a kaliforniai aranylázban, majd a vasútépítésben szerzett jelentős vagyonukat mások gyermekeinek megsegítésére költik, ezért alapították meg az egyetemet. Az első évfolyam 1891-ben indult, 555 fiú és lány kezdte meg itt egyetmi tanulmányait, ami óriási szó, mert akkoriban az egyetemek többsége csak fiúkat volt hajlandó felvenni. Az egyetem hamar hírnevet szerzett magának, és az itt szerzett diploma mind a mai napig az egyik legjobb ajánlólevélnek számít, bárhol a világon.
Elég király dolog lehet ide járni.
Itt is az egyik hallgató vezetett körbe minket, és megmondom őszintén, nagyon irigylek mindenkit, aki erre az egyetemre járhat. Egészen elsőrangú körülmények között, egészen elsőrangú oktatóktól tanulhatnak, és ráadásul az egész campus gyönyörű, mindig süt a nap, állandóan 20 és 28 fok között van a hőmérséklet és vakítóan kék az ég. Szuper lehet ide járni. Ennek megfelelően iszonyúan nehéz bekerülni, a vezetőnk szerint 5-6% között van évente a felvételi arány. Pedig ide eleve csak az jelentkezik, aki színötös, mert másképp nincs is esély bejutni.
A túra után elmentünk megnézni az egyetem Rodin múzeumát, mert az alapítók nagy műgyűjtők is voltak, és Párizs után itt van a legtöbb Rodin mű. Zsuzsival mi ott is láttuk a munkáit, és újra megállapítottuk, nem véletlenül lett világhírű. Zseniális alkotásai vannak. Egyébként így legalább nem mondhatja ránk senki, hogy semmilyen kulturális programunk nem volt ezen a nagy túrán!
A Pokol Kapuja Rodin-től. A recycling nagymestere lehetett, a Gondolkodó pl ott van a kapu főhelyén.
A magas kultúra után jött a kommersz szibaritizmus, elmentünk ismét enni egy Coldstone fagyizóba (biztosak voltunk benne, hogy ha valahol, akkor itt biztos van). Tanulva az utunk elején tapsztaltakból, most csak két adagot rendeltünk és ennyit meg is tudtunk enni öten. Ezzel annyira jól laktunk, hogy vacsorát már senki nem kért.
Megkerestük legújabb Motel6 szállásunkat, ahol ismét űrlényként néztek rám, mikor Travellers csekkel akartam fizetni. Ez persze eddig mindenütt így volt, a legtöbben bevallották, hogy még soha senki nem fizetett náluk így. Még szerencse, hogy a Motel6 szabályzatában benne van, hogy lehet így fizetni és ez
minden recepción ki volt függesztve. Ezért csak rá kellett mutatnom arra a táblára, amely az alkalmazottak feje mellett volt a falon. Miért ragaszkodtam ehhez az ósdi fizetési módhoz? Mert biztonságosabb mint a készpénz (le lehet tiltani ha ellopják), és nem kerül pénzbe. Ha az indiai hitelkártyámmal fizettem volna, nem csak kedvezőtlen lett volna az átváltási árfolyam, de még 2,4%-ot fel is számítottak volna kezelési költségként. Ez elsőre nem hangzik soknak, de sok kicsi sokra megy – maradtam a csekkeknél.
A mai napon egyébként ismét bebizonyosott, hogy a bankok sehol sem az ügyfelekért vannak. Annyi készpénzünk, hogy a túra végén tervezett disneylandi belépőinket megvegyük ugyanis már nem volt, és nem tudtam elfogadják-e ott majd a pénztárnál a Travellers csekket. Ezért be akartam váltani az egyik 500 dolláros csekkemet készpénzre. Nos, ezt egyik bank sem volt hajlandó megtenni, mert nem volt náluk számlám. A legszebb az volt, hogy a Citibankban is elutasítottak, holott mind Budapesten, mind Delhiben van Citibankos számlám. De az nem volt jó nekik, amerikai kellett volna. Pedig nem kölcsönt akartam felvenni nálunk, hanem egy egyszerű pénzhelyettesítőt (amit másutt egyébként készpénzként elfogadnak!) akartam készpénze váltani. Ennyit arról, hogy a Citibank egy globális bank. Pedig mindig úgy hirdetik magukat, de ez csak üres marketing lózung.
